BAGOSSY BROTHERS COMPANY

A zenekar 2013 májusában alakult Gyergyószentmiklóson, több éve együtt zenélő tagokból. Nevét a Bagossy testvérpár – Bagossy Norbert (gitár/ének) és Bagossy László (basszusgitár/vokál) – családneve ihlette, hozzájuk csatlakoztak zenésztársaik, Bartis Szilárd (dobok), Tatár Attila (gitárok, vokál) és Kozma Zsombor (hegedű, harmonika, billentyűk).  Az indie/alternatív/folk hangzásvilág az előző évek tapasztalatai alapján kialakult és újragondolt zenei irányvonal eredménye. ElsőEP-jük 2013 decemberében készült el “Ha rólad szólna” címmel. 2014 végén, a Cseh Tamás Program nyerteseként rögzítették elsőnagylemezük anyagát. Legnépszerűbb dalaik rendszeresen hallhatóak az erdélyi és a magyarországi rádiókban. A 2014-es esztendőben több mint 70 élő koncertet adtak, állandó szereplői voltak a legfontosabb erdélyi zenei rendezvényeknek, de meghívást kaptak több magyar fesztiválra is. A 2015 márciusában megjelent első nagylemezük, az Elviszlek, az elsőhéten Deezer romániai és magyarországi toplistájának élén debütált. A zenekar jelenleg új, Vakít a kék címűEP-je anyagán dolgozik.

www.bagossybrotherscompany.com
www.facebook.com/bagossybrothers